Sok mindent csináltam, sok mindent kipróbáltam: írtam újságot, dolgoztam az államigazgatásban, árultam ruhákat és voltam területi menedzser, míg a 30. születésnapom táján meg nem találtam magamnak a Pilatest. Akkor már tudtam: én ezzel akarok foglalkozni. Az edzőképzés első, kőkemény éve után azt gondoltam: na, ez megvan. Nem volt meg. Vagyis a papír megvolt, el is kezdtem dolgozni vele, de a java csak ezután jött. Ahogy egyre többet tudtam, úgy gyűltek a kérdéseim. Mindig szerettem tanulni, a következő időszakban nem is volt olyan év, hogy ne végezzek el legalább egy, de inkább két-három továbbképzést vagy valamilyen kiegészítő kurzust. A különféle Pilates-es képzéseken túl minden olyan tanfolyamra elmentem, amiről úgy gondoltam: segíthet, hogy a vendégeimnek még többet, még magasabb színvonalon tudjak nyújtani. Így végeztem gerinctréner képzést, de bejött a képbe a dinamikus jóga, a funkcionális edzés és a pre- és rehabilitációs tréneri tanulmányok is, mind-mind azzal a céllal, hogy preventíven, mégis hatékonyan mozgathassam az embereket. Sokáig hittem, hogy már csak egy iskola választ el a teljességtől, de rá kellett jönnöm: ez egy végtelen út.
Egy ponton azt vettem észre: már nem „csak” pilates oktató vagyok. Egyre többen találtak meg különböző problémákkal: befagyott váll szindróma, térdműtét utáni rehabilitáció, beszűkült csípő, letapadt izmok, állandó hátfájás… így, bár az elvégzett iskolák tudásanyaga szerteágazó, a fókuszba mégis a pre- és rehabilitáció került. Az alapképzést újabb és újabb kurzusok követték, és jöttek az esetek is – a gyakorlatból lehet a legtöbbet fejlődni.
Akár a megelőzés, akár valamely sérülés rehabilitációja a célod – jó helyen jársz.